Kanadai Magyarsag, December 30, 1967

              ú
®
1
25
El J
- —— w t f ti-—- '" jJUjfi I
" " rv?'""í?r?rr"?' „„j — ~-í--+~ Tr TnTpTXVV&tt 1 iji v
ja-aas- áE ""— ~"-"T"- i ÍZ ADY TÁRSASÁG IRODALMI MELLÉKLETE
KANADAI MAGYARSÁG SZERKESZTI: KISJÓKAI ERZSÉBET 1967 december 30 (52)
Tollas Tibon
A SENKI FÖLDJÉN
l Ki elhagytalak újra itt vagyok ' ' 'j
Nem fáj a csonk de rosszabb mert
u
sajog
Nem vérzik fol rég beheggedt a
seb
Emlékezés te legkegyetlenebb
Eke szánts fel mint túl a földeket
Szántja az akt ott maradt veled
A senki földjén állok egymagam
A csend burka véd de
visszhangtalan
Az eltűnt társak így gyűlnek
körém
Nem mi nem is a torony
drótsövény
Ónznek hazám — alvó óriás —
Álmodra már a halgatás vigyáz
Az alkonyaton szekér ballag át
A nyúlós kódben vonszolva magát
Mögötte lép az ember új utat
Nem mutatnak a húzó vadludak
Sem a lapuló falvak fényei
S a nyárfák sora felémkérdezi:
— Négy év után mondd
messzebb mi ragyog
Túl a lámpák vagy fenn a
csillagok? —
Andau (Mosontarcsa) 1960 XI 4
Kisjókai Erzsébet
ivaaas
A fűleskosár meghúzta a karját
olyan nehéz már Megáll a temp-lom
előtt leteszi a járda havas kö-vezetére
beleturkál számolgatja
megvett-- e mindent nem felejt-ett-
e el valamit ami fontos De
mi a fontos? Igaz a boltokat há-rom
napra becsukják de bizonyos
hogy nem fognak éhen halni A
pulyka ott vár a jégszekrényben
sok is kettőjüknek A cukrász az-óta
megküldte a tortát Minek az
is? Imre rendelt meg mindent
bort pezsgőt konyakot Ő vállal-ta
a karácsonyfa díszítését is Ott
ülnek majd alatta szótlanul ket-ten
Liza a kövér takarítóasszony is
boldogabb mint ö Unokát dajkál-hat
az ünnepekre magához vette
a csecsemőt hogy a fia meg a me-nye
szórakozni mehessenek Liza
mindig a fiáról mesél hogy az
nem szégyelli egyszerű származa-ját
ott ül a konyhaszéken nála
ha váratlanul látogatóba érkezik
issza az olcsó bort amit anyja elé-be
tesz jóízűen harapdálja hozzá
a pogácsát tréfálkozik az újszü-löttről
áradozik
ö nem tud ilyesmivel dicse-ted
ni
Mit ér a vagyon? A kényelmes
otthon? Az ünnepre vásárolt bár-sonyruha?
Az új autó? Van-- e ér-telme
hogy megint szőkére fes-tette
a haját és hogy Georg ügyes
keze csodálatos építménnyé fé-sülte?
Akkor jut eszébe hogy nem kel-lene
itt állni egy helyben mert a
kódos levegőben meglazulnak új
hajviseletének felfésült csigái &
tarkóján A műanyag kendőt le-begteti
a szél nem véd eléggé
felkapja a kosarát meg is rán-dul
tőle A derekában éles nyilal-la- st
érez De a fájdalom eltűnik
éppen olyan gyorsan ahogy tá-madt
Körülnéz látja a taxiállo-másnál
várakozók csoportját a
csomagokkal megrakott siető já--
roíelöket A villamos zsúfolt ek-kora
kosárral fel sem tudia ka-paszkodni
rá Telefonálni kell ha- -
hogy Imre jöjjön ide érte mert
nehéz már a batyu De merre van
a telefonfülke?
Az ívlámpák fényében úgy csil-lo-Í
a köd mint lenge kékesszür-ke
fátyol Akárcsak az új bárson-yaihoz
vett fémszálas muszlin-Kól- a
zre sem veszi hogy már fel-el- é
lépeget a széles lépcsőn A
FisPántos tölgyfaajtóban megtor- -
p- -n De mikor a mellette igyekvő
asszonyra Hol laksz?
Lászlói
EMBERISÉG— VILÁ GBÉKE
Mithosz rege bölcselet természettudomány
egyképpen vallja hogy az egész emberi nemzet-ség
egy törzsből született és mint egy óriás élet-folyam
egyetlen ősatya ágyékából származott A
Szentírás ezt a gondolatot áttüzesíti és olyanforma
csodát visz végbe mint napsugár a kristállyal
midőn tanítja hogy ez a beláthatatlan életbokor Is-ten
szívéből támadt és szakadatlanul belőle él Eb-ből
következik hogy az egész emberiség egyetlen
óriás életfa minden rügye ága-bog- a gyökérszála
összefügg és egymástól elválaszthatatlan Nem kö-zömbös
tehát reánk hogy milyen a polinéziai kan-nibál
és hiába akarom megtagadni közöm van
minden nemzet fiához bár évezredek gyűlölete pró-bálna
elválasztani Nem én vagyok az ember nem
is német angol vagy orosz hanem mindnyájan
együtt akik akármilyen eltorzulva e földön Isten
képét viseljük
Bár Istennek különös gondja van az egyénre Ő
formálta nemzeteket és e formákba önti ki vi-lágtörténelem
olvadt ércét: mégis az egész emberi-séget
együtt hordozza a kezében mint egy óriási
karácsonyfát Magát az emberi nemzetséget tette
teremtése koronájává ennek váltságára küldötte
Szent Fiát és Szent Lelkével az egészet hordozza
világosítja neveli és szakadatlanul átteremti
Hozzávaló viszonyunkban múló jelentéktelen kü-lönbség
az amit fajnak nyelvnek míveltségnek
vagy nemzetnek neveznek s addig nincs Vele igazi
közösségem míg meg nem érzem hogy egy óriás
összenőtt raj a földet beborító lélek-fú- rt az ame-lyet
kezében tart és engem is azért szeret mert az
egészet szereti és megdicsőíti
Világos hogy addig országa el nem jö meny-ny- ei
Jeruzsálem oszlopai meg nem épülnek míg ö
nem lesz minden mindenekben Azért látom hogy
földnek legnagyobb Ugye az emberek testvéri
ajtón át fény és melegség árad fe-léje
belép mögötte a templomba
Csend fogadja jóleső békesség
De ez sem képes megnyugtatni
Zaklatottsága fáradtsága körülve-szi
magába zárja mint erős bu-rok
amelyből kitörni nem lehet A
halálra gondol Mert a halál fel-szabadulást
jelent Az élet öröm-telen
Mi adhat örömet két idősebb
embernek? Húsz éve élnek itt
osztrák földön Imre sokat elért
már igaz De az első esztendők
keserves gondjait nem lehet elfe-lejteni
A jólét csak az éhségtől
és félelmektől véd meg És lélek
szomjasan vágyakozik vidámság-ra
örömre Napjaink egyhangúsá-gát
nem ragyogja be tervezgeté-sek
fénye Az elhízott bejárónő
csupa lelkes terv mindig mert
gyermekében éli át jövő ígéreté-nek
boldogságát De akinek nincs
gyermeke annak jövője sincs
Leroskad a padra lábához teszi
a nagy kosarat Imádkozni szeret-ne
de fásultsága csirájában fojtja
meg a kitömi akaró szavakat Mit
kérjen? Miért imádkozzék? A min-dennapi
kenyérért? Elmúlt már a
hét szűk esztendő most bőségben
élnek Kívánságuk nincs Céljuk
sincs többé
Mozdulatlanul ül egy ideig de
mert kimelegszik leveszi fejéről a
műanyag kendőt összehajtogatja
és lehajlik hogy a kosárba tegye
a csomagok és dobozok közé
A füleskosár mellett pad alatt
gyermekcipőt fedez fel Barna fű-zős
cipőt mely kinyújtott lábon
feszül Döbbenten mered a lábra
Jobban lehajol hogy megnézze
Keresztben fekszik a gyermek
a padsor árnyékában Mélyen al-szik
Már hallja is halk szuszogá-sát
Utána nyúl megérinti vállát
Kicsit meg is rázza A kislány fel-ébred
De nem mozdul Ott marad
fekve felhúzott térddel a földön
Az asszony arrébb tolja kosa-rát
hogy felsegíthesse a gyerme-ket
De alig fér hozzá ügyetlenke-dik
nem éri el a kislányt A két
karját ragadja meg magához' húz-za
Végre felemeli
Sápadt arc bámul rá sötét ijedt
szempár Zilált a lenszöke haja
lyukas a barna szvetter könyöke
— Hogy kerültél ide?
A gyermek nem felel összeszo-rítja
száját riadtan kuporog mel-lette
a padon behúzza nyakát
mintha szidástól félne
— Mi a neved?
Csak néhány öregasszony ül a
templomban de-táv- ol nem figyel-nek
ide ' — Hallod? Hogy hívnak?
Alig halhatóan rebegi a gyer-mek:
— Johanna
néz és a megnyílt —
Ravasz
a
a
a a
a
e
a
a
a
a
— Bahnhofstrasse Tizenket-tő
— A szüleid biztosan aggódnak
érted Hogy jutott eszdebe idejön-ni?
Itt lefeküdni! Gyere hazavisz-lek
— Nem!
Csodálkozva nézi
— Nem akarsz hazamenni?
Anyád meg apád azóta keresnek
mindenfelé Anyád sír hogy" nem
talál sehol
— Dehogy sír
Döbbenten nézi az eltorzult kis
arcot Szinte görcsbe merevedik a
keskeny kis száj szorosan össze-zárul
mintha meg akarna tagad-ni
minden további felvilágosítást
Mennyi idős lehet vajon? Tíz? Ti-zenkettő?
A keze piszkos a kör-me
fekete Télikabátja nincs
Suttogva beszél hozzá hogy
meg ne zavarja a templom áhíta-tos
csendjét
— Csak nem akarsz itt marad-ni?
A templomot bezárják este
Haza kell menned
— Nem megyek
— Miért nem?
Johanna sápadt arcán könnyek
gördülnek végig Szipogva sír véz-na
válla megmegrándul közben
— Nem akarok hazamenni
— motyogja — nem akarok haza-menni
— Mitől félsz? Nem bánt senki
Hallod? Várnak rád a karácsony-fa
alatt
— Nincs karácsonyfa Nálunk
nincs
— Szenteste van kislányom
Mindenütt összegyűl a család és
— Mama kórházban fekszik
Nincs otthon senki
— Testvéred nincs?
— Elmentek Mind elmentek
— És apád?
— Papa hazajött délben Részeg
megint Meg is pofozott Inkább
SULYOK VINCE:
Megmenekedve
sége a lelkek olyan hálózatos összefüggése ami-lyen
mintát a levél erezete vagy a növények rostjai
mutatnak
Látom-- e Isten terveinek ezt a nagy összefüggé-sét?
Érzem-- e a kapcsolatot minden emberrel e föld
kerekségén? Szeretem-- e őket bár ismeretlenek és
nyomorultak mint a tőlem messze vetődött de
szívemből soha le nem szakítható testvéreket? Tud-ok-
e imádkozni azért hogy ők egyek legyenek ve-lem
és azzal az Úrral akivel én egy vagyok a Lélek
által? Sóvárgok--e azért hogy béke és szeretet la-kozzék
mindannyia között? Érzem-- e az irtózatos és
elviselhetetlen súlyát a háborúnak a Sátán emez
óriás triumfusának amivel véres darabokra töri az
emberiség életegységét?
Felnyílt-- e szemem annak a meglátására hogy az
emberiség nemcsak karddal viselhet háborút ha-nem
vívhat gazdasági és osztályharcot? Talán még
ez a legiémítöbb minden világháborúk között
Számlálhatatlan tömegek pusztulnak el éhségben
tudatlanságban jogtalanságban félig állati sorban
Siratom-- e azt a civilizációt amelyik kevesek ja-váért
milliókat pusztít el? Tudom-- e hogy míg én
gyermekeim rózsás arcát csókolom kosárszámra
hányják az újszülötteket a tengerbe mert nincs
kenyér gondolok--e arra hogy míg én pálmaliget-ben
édes muzsikaszó mellett csillogó és élvező tö-megek
közt örülök az életnek higany- - és ólombá-nyákban
köszéntárnáknak a mélyein tüzes kohók
mellett nagy városok tömeglakásain lövészár-kokban
és torozó kannibálok véres áldozatain mil-liók
vesznek el pokoli szenvedések között?
Lehet-- e szárnyalóbb imádságom a kegyelem aj-taján
kétségbeesettebb zörgetésem mint mikor
azért könyörgök hogy mindnyájan egyek legyenek
s az a testvériség amely a Kezdet természeti tör-vénye
és vérségi kapcsolata volt legyen a Vég lel-ki
egysége megtisztult boldog harmóniája?
itt maradok Vagy az utcán
Nem megyek haza
Már rázza a sírás Előre bukik
a padra borul Szegény gyerek E-lhagyatott
mint a kivert kutya
Átöleli úgy súgja a fülébe:
— Ide hallgass Johanna Most
velem jössz Én viszlek haza És
megkérem apádat engedje meg
hogy nálunk töltsd a karácsonyt
Holnap meglátogatjuk édesanyá-dat
a kórházban Jó? Meglátod
milyen szép a mi karácsonyfánk
A mennyezetig ér Gyere kislá-nyom
Még tétovázik a gyermek de
aztán feláll engedelmesen lépeget
mellette az ajtó felé Az utcán
megcsapja őket a hideg szél de a
hó már olvadni kezd a párás leve-gőben
Észreveszi a telefonfülkét
Egyik kezével a kosarat tartja
másikkal a gyermeket húzza ma-gával
Betuszkolja a fülkébe Tár-csáz
és mikor az ura hangját
meghallja sietve elmagyarázza
hová jöjjön érte Alig férnek el a
szűk fülkében de bent marad pe-dig
nem az új hajviseletére gon-dol
már amelynek megárt a nyir-kos
levegő hanem a kislányra
akinek nincs télikabátja Johanna
csodálkozva figyel rá sápadt kis
arca már nem olyan merev mint
az előbb mintha kis reménykedés
csillanna meg sötét szemében
— Kislányom — Hirtelen át-karolja
magához szorítja
Forró részvét önti el a szívét
tervek buzognak fel benne segí-teni
akarás ezer jó szándék öt
óra sincs még ha sietnek míg
nyitva találnak néhány boltot
Csak Imre jönne már Talán nem
a forgalmas főúton hajt végig ha-nem
a városszélen Szerencse
olvad nem sikos az út
Felragyog a tér a hatalmas ka-rácsonyfán
kigyúlnak a villany-gyertyák
Nem szün bennem a furcsa öröm remegése miként nem
szün meg a tenger a partra rohanni morogva a sziklák
kő-csököny- én közönyén Átloccsan rajtuk a hullám
s lábam elé fröccsenti dühét ide nő a dagállyal
Megborzongok a sósszagú szélben mint aki eszmél
s széjjel nézve a langyos öbölből acélkék tengert
nedveszöld egeket hótiszta vitorlát s távol
lassú hajók vonulását látva megértem:
nincs többé rendőr gumibot se szögesdrót Hűvös
tiszta világba jutottam: a tündér tenger a norvég
partok köcsipkéi közé a sötétből a fényre
rossz iszonyokból borzalmakból megmenekedve
Ó milyen édes öröm kifeküdni a napban a sziklán
és belelihegni a nyárba a tengerzajba a tájba:
életem értelmének tudlak drága Szabadság!
1967 júl 11 Bürü Norvégia
s
Flórián Tibor:
Tavaszi
enysu
Harangok üzenete
Milyen csodálatos mikor mesz-z- e
Hazámtól a tavaszi reggelen
megkondul az idegen város fölött
a harang A zúgó hangzavaron át
csak alig hallom szavát Lebegő
félénk hangját foszlányokra tépi a
dübörgő élet üteme Csak kis
hangocska a sok hang között An-gyalok
szelíd dala a szeretet üze-nete
bátortalan simogatás amely-re
gépek döngő zaja felel
Olyan halk mintha nem is len-ne
hatalma a lárma és a távoli
földrészek felől üvöltő gyűlölet
fölött Szinte észrevétlenül száll
át az utcákon Felhőkarcolók és
sikoltó gyárkémények között a
tenger felé amely hullámaival ol-talmazza
a szabadság utolsó kon-tinensét
a földön
Gyönyörködve hallgatom a ha-rangok
hangját az óriás házak kö-zött
térdelő tornyok reggeli imá-ját
A városért imádkoznak az 50
szabad államért a rab népekért
és az emberiségért A anyagiasság
az önzés bilincseiben vergődő szí-vekért
a béklyózott lelkek felsza-badulásáért
Ez a szelíd hang is bátorító Biz-tatást
küld a világ másik felének
elnémított harangjai felé Európa
és Ázsia felé Országok városok
falvak felé ahol más jelekkel él-nek
Ahol a Kreml éjfekete árnyé-kában
vonulnak a szovjet bálvány
előtt és Krisztus újra meghal a
keresztfán
A néma tornyok alatt templo-mok
tövében országutak mentén
áll keresztrefeszített teste A szél
elhozza néha lábai alá a nyugati vi-lág
harangjának szavát a berlini
szabadság-haran- g egyre erősödő
zúgását Ilyenkor újra vérezni kezd
öt sebe s aki titokban megérinti a
vércseppeket az újra bátor lesz a
bátortalanok között s hirdetni fog-ja
a meggyötört nemzeteknek a
Feltámadás reménységét!
Szemben a hegyekkel
Már csak kis foltokban villant-ja
föl hideg fehérségét a tél Csak
a folyam hordja hűs mélyén úszó
-- rwrmf
Zilahi Farnos Eszter: '
SÍRJ
Sírj ha úgy érzed hogy sírnod kell
— Van reá elég okod —
nevess ha nevetésre ingerel
egy semmiség hisz a robot
könnyebben tűrhető
ha fény villan fel benned
— bár árnyak követik —
ha éltet egy eszme
mely célt ad s lelkesít
De jaj ha a közöny lesz úrrá
rajtad
s mint koldusa a tettnek vágynak
hurcolod az életet
Üres lelkedből tűnőben már
a múlt emléke a reménység
s a régi hazaszeretet
garak
jégtáblák ízét A nap föld alá verte
a telet a bús menekültet De ott
sem maradhat soká Dermedt tag-jai
lassan a tavasz langy ölébe
hullanak
Most minden út fölfelé vezet
Hívó hegyekre kúsznak a bizako-dás
útjai Csak a tél vezet mindig
lefelé Földre hullanak a holt leve-lek
és hideg temetőjük a hó
Most minden fölfelé vezet Friss
rügyek döfik át a röt leveleket
zöld nyelvüket öltögetik s zizeg-nek
a füvek fecskék cikáznak a
magasba föl csízek énekelnek kis
pásztor mellett legelnek a juhok
szerelmesek a gerlék Felhők len-ge
párnáin fölfelé lebegnek a csil-lagok
Fölfelé lobognak a szelek
Szálljunk a hegyekre föl Csak
szemben a hegyekkel biztathat az
élet csak szemben az Istennel
omolhat porba a halál
Két csillag ragyog
Csendes éj volt Folyóparton áll-tam
élö szobor a fák alatt Fölöt-tem
kicsi tavaszi lámpák: fehér vi-rágok
égtek A malom őrölt csak
tompa zajjal Sisteregtek vígan a
habok Örvény kavargott Egy híd
s felhők árnyai pihentek a vizén
A malomban búzaszemek édes
illatától ittasuk a garat Kábultan
forogtak a kövek A molnár jobbra-b-alra
dűlt pedig csak éj volt s
a nap valahol messze járt a másik
földtekén
De hirtelen megdermedt a fo-lyam
Talán a kavargó vizek fá-radtan
megálltak A malom olyan
lett mint egy tetszhalott A mol-nár
riadtan jajgatott Keserű szél
csapott le arcomba Fönt már ko-mor
felhők viaskfKitak s mikor a
hídra léptem megreszketett siral-masan
és vele reszketett az éjjel
A gyöngékre gondoltam s azok-ra
kik gyugodtan aludtak az éj-ben
Imádkoztam és reméltem S
akkor gyorsuló jajjal meglendül-tek
a kerekek megindultak a vi-zek
Bús felhők mögül előtört a
bátor-arc- ú hold s a végtelen ég
csillagai közül kettő reám ragyo-gott
Bár pénz nélkül messzire menni nem lehet mégis
délibábot kerget aki jövőjét pénzre építi
í